Ebben a cikkben az alaprajz készítésről olvashatsz. Alaprajz készítés kézzel, valamint ingyenes programokkal, videóban bemutatva.
Az ingatlan eladáshoz nagyon hasznos alaprajzot készíteni. A látványos, jól látható és jól olvasható alaprajz több érdeklődőt vonz, mert egyértelműen meg tudják nézni, hogy az adott ingatlan számukra megfelelő-e. Ha valaki komolyan érdeklődik egy ingatlan iránt, az alaprajzra biztosan szüksége van.
Az alaprajzot többféle képpen el lehet készíteni. Akár meg lehet rajzolni ceruzával, egy rajzlapon, majd lefényképezve feltölteni, vagy egy tervezőprogram használatával elkészíteni.
Ma már rengeteg ingyenes program áll rendelkezésre az alaprajz elkészítésére.
Készíthetünk egyszerűbb alaprajzot, ahol csak az ingatlan határoló vonalai látszanak. Ebben az esetben elég egy egyszerű képszerkesztő programban elkészíteni.
Jó tanácsok, tippek az alaprajz készítéséhez:
- Jelöld be a főbejáratot, illetve a határoló utcákat.
- Jelöld be a helyiségek funkcióját, írd ki szövegesen is, ha a képen nehéz egyből észrevenni.
- Mérd le a méreteket, ha nem tudod, ne a tervezés közben kelljen még méregetni.
Alaprajz készítés kézzel:
Kézzel rajzolva is lehet egyértelmű, érthető alaprajzot készíteni. Ha a vevő, illetve a másik fél számára érthető, akkor elértük a célt.
Ötletek és jó tanácsok az alaprajz kézi elkészítéséhez:
- Legyen méretarányos, tehát ha egy helyiség a valóságban kétszer akkora, mint a másik, akkor ennek a rajzon is látszódnia kell.
- Használj vonalzót és rajzold négyzetrácsos lapra, így sokkal egyszerűbb elsőre. Ezután át tudod másolni, ha akarod.
- A lap legyen A/4-es, kisebben nem mutat jól az alaprajz.
- A rajzon szerepeljenek a falak hosszai, illetve a helyiségek alapterülete négyzetméterben
- Ház esetében az északi irány jelölése fontos lehet egy érdeklődő számára
- Az egyes helyiségek funkciói
- Ablak, ajtó, wc, fürdő, főbejárat, utcafront jelölve
Az ajtó jelölése
Az ablak jelölése
Alaprajz tervezése online ingyenes alaprajz tervezővel
A weben böngészőben futtatható, magyar nyelvű program is rendelkezésre áll az alaprajz megrajzolására. Ebben a videóban a Megveszlak.hu (https://megveszlak.hu/alaprajz-tervezo) által elérhető, ingyenesen használható alaprajz tervezése látható:
A fentire kísértetiesen hasonlít ez az angol nyelvű tervezőprogram, a Sweet Home 3D. Ebben a programban a megtervezett alaprajz azonnal látható 3D-ben is. Letölthető és böngészőben is futtatható. http://www.sweethome3d.com/
Alaprajz tervezése Floorplanner-rel
A Floor Planner (magyarul: alaprajz tervező) szintén egy online elérhető alaprajz készítő program. Több nyelven elérhető, angolul sajnos nem, de a használata kis gyakorlással tökéletesen elsajátítható. Ebben a videóban részletesen be van mutatva a használata. A kezelőfelületét folyamatosan fejlesztik, ezért ki különbségek lehetek, viszont a használata nem változott. https://floorplanner.com/
Alaprajz tervezése Room Styler-rel
A Room Styler (magyarul: szoba tervező) szintén egy online elérhető alaprajz készítő program. Több nyelven elérhető, angolul sajnos nem, de a használata kis gyakorlással tökéletesen elsajátítható. Ebben a videóban részletesen be van mutatva a használata. A kezelőfelületét folyamatosan fejlesztik, ezért ki különbségek lehetek, viszont a használata nem változott. https://roomstyler.com/
Alaprajz tervezése Draft It-tel
Ha nem riadsz vissza az angoltól, akkor itt egy remek letölthető alaprajz tervező program, a Draft It: https://www.cadlogic.com/cad-software-products/free
Alaprajz tervezése excelben
Talán nem is gondolnád, de az egyik kézenfekvő és szinte mindenki által használt program is alkalmas az alaprajz megtervezésére. Alapvetően táblázatkezelő program, kompromisszumos megoldás, a gyorsasága viszont verhetetlen.
Az előnyei alaprajz tervezés szempontjából:
- ingyenes,
- magyar nyelvű,
- könnyű használni,
- gyors,
- általában mindenki használja, aki számítógépet használ,
- nem kell külön telepíteni.
Hátránya, hogy nem túl látványos, de megfelel a célnak.
Az alábbi videó angol nyelvű, nagyon részletesen bemutatja, hogyan használd az excelt alaprajz tervezésére:
Alaprajz tervezés 3D tervezőprogrammal
Az alaprajz elkészítésére haladó eszköz a Sketchup. Sokoldalúan és egyszerűen használható, nagyon hamar igen közkedvelt és elterjedt lett.
A felülete letisztult és egyértelmű. Merem ajánlani minden vállalkozó kedvű felhasználónak, aki az alaprajz elkészítésén túl 3 dimenzióban is meg akarja tervezni a házát, kertjét vagy bármilyen más modellezést szeretne elvégezni.
Régebben ingyenesen telepíthető volt magáncélra, ma már csak böngészőben elérhető az ingyenes verzió. A funkcionalitása verhetetlen.
A sketchup használata elsőre bonyolultnak tűnik, kis gyakorlást igényelhet, mire magabiztosan tudod használni. Mindazonáltal, ha követed az alábbi videó utasításait, akkor akár elsőre is jó minőségű tervet tudsz készíteni. A Sketchup linkje: https://www.sketchup.com/
Profi szoftver alaprajz tervezésére: Autodesk Revit
Autodesk Revit egy komplett építészeti tervezőszoftver. A programot kifejezetten a 3D-s építészeti modellezésre készítették. Ha kedvet kaptál az építészeti tervezéshez, akkor ezzel a programmal bármit meg tudsz tervezni. Egy alaprajzot pedig vérprofin el tudsz készíteni. Ez egy fizetős program, de az alábbi alaprajz tervező videó alatt találsz néhány hasznos linket, ami segíthet olcsóbban hozzájutni.
Alaprajz készítés mobil appal
Az alaprajz elkészítésére mobil applikációkkal is van lehetőség.
Alapvetően kétféle alkalmazást találsz az appok között:
- alaprajz készítés nulláról, azaz fentebb bemutatott programokhoz hasonló app
- alaprajz készítés a ház felmérésével, a telefon kamerájával.
Az alaprajz készítő appok hasonlóan működnek mobilon is, mint számítógépen. Telefonon nehezebb és kevésbé személyre szabható, mint számítógépen. Azt gondolom, hogy telefonon elkészíteni egy nyers alaprajzot csak végszükség esetén érdemes.
Alaprajz készítés mobil appal, a ház felmérésével
Nagyon egyszerű a használata, a telefonnal, illetve a kamerával végig kell menni a falak mentén, kijelölni a pontokat, menteni és kész is. Az applikáció profi tervet készít számunkra.
Az egyetlen bökkenő, hogy csak üres lakásban használható, mert a szekrények, ágyak stb. mögé nem képes belátni. De ha üres a lakás, gyors és profi megoldás.
A keresőbe üsd be, hogy “floor plan” és máris több ingyenes alkalmazást is találsz. Én iPhone-on a Floorplan nevű alkalmazást próbáltam. A végén e-mailben elküldöd az alaprajzot pdf-ben. Ezt az ikont keresd:
Alaprajz tervezés Inkscappel
Az alaprajz készítés képszerkesztő programmokal azért lehet macerás, mer nincsennek előre elkészített sablonok, egységek (pl. ajtó, ablak stb.), mint a fentebb tárgalt, kifejezetten alaprajz tervezésre írt progmramokban. Ilyenkor nagy segítség, a valaki már elkészítette a rajzjeleket helyettünk, így a már általunk ismert programban gyorsan tudunk dolgozni. Ebben a videóban az Inkscape használatát láthatod, a videó leírásábanpedig megtalálod a letöltő linket az egyes elemekhez:
A cikk elkészítéséhez az alábbi forrásokat használtam: